Történetünk hősnője a szegény sorban élő Momozono Nanami, aki egy napon arra ér haza, hogy szerencsejáték-függő apja lelépett otthonról, tetemes adósságot és dühös behajtókat hagyva hátra maga után. Nanami még aznap este fedél nélkül, kilakoltatva találja magát, és jobb híján a parkban készül eltölteni az éjszakát, amikor is egy különös idegennel hozza össze a sors. A furcsa férfit egy fa tetején pillantja meg, ahová egy veszélyesnek cseppet sem tűnő kutya elől menekült fel. A lány könnyűszerrel elzavarja az állatot, a férfi pedig olyannyira hálás lesz a hőstettért, hogy amikor meghallja, milyen szorult helyzetben van Nanami, felajánlja neki a saját, régóta üresen álló házát. Nanami azonban, amikor a megadott címre ér, csalódni kénytelen, ott ugyanis ház helyett egy templomot talál, ami ráadásul még csak nem is üres, hanem mindenféle furcsa lények lakják, leginkább a rókaszellem Tomoe, aki nagyon nem örül Nanami érkezésének. Mint utóbb kiderül, a különös idegen a templom istene, Mikage volt, aki a templomával együtt minden isteni hatalmát is Nanamira ruházta. A lány először megretten a felelősségtől, és el akar menni, de a templom szellemei megnyugtatják, hogy nagyon könnyen elboldogulhat, ha maga mellé állítja Mikage familiárisát, Tomoét. A rókaszellem hallani sem akar a dologról, de persze erre is megvan a megoldás, Nanaminak egyszerűen a familiárisává kell tennie, ezt azonban csak egy módon teheti meg, ha megcsókolja az undok Tomoét.

Nanami tehát istennő lesz, és közben megpróbál dűlőre jutni a folyamatosan kelletlenkedő Tomoéval. De mintha Tomoe nem lenne elég, elkezdenek gyűlni a lány körül a különféle természetfeletti lények. Kezdetnek mindjárt ott van az új osztálytárs, Kurama, aki másodállásban popsztár, és nem mellesleg egy tengu (bár a bukott angyal jelzőt jobban szereti), valamint a lerázhatatlan kígyószellem, Mizuki, aki nagyon szívesen lenne Tomoe helyett Nanami familiárisa. De az újdonsült istennő közeli barátságba kerül a mocsár úrnőjével, Himemikóval is, akinek a szívügyeit segíti egyengetni, mivel az egy emberfiúval esett szerelembe. Tomoe természetesen a fenti társaságból szinte senkit sem szívlel, mintha csak önmagának akarná kisajátítani Nanamit. De most akkor hogy is van ez? Tomoe kedveli Nanami vagy sem? Vagy lehet, hogy még maga sem tudja?

Az anime alapjául Suzuki Julietta azonos című mangája szolgál, ami 2008 óta fut a Hakusensha Hana to Yume című shoujo antológiájában. A sorozatnak megvan a maga rajongótábora, de sose tartozott a legnépszerűbb mangák közé, nem halmozták el díjakkal és nem döntögetett eladási rekordokat, így kicsit meglepő is volt, hogy mégis animesorozat készülhetett belőle.

Az anime alapvetően szépen követi a manga történetét, de kicsit sűrítik benne az eseményeket, van hogy 3 fejezetet is feldolgoz egy epizód, ami óhatatlanul azzal jár, hogy kevésbé fontos dolgok néha bizony kimaradnak a sztoriból. A sorozat grafikája nem túl kiemelkedő, amiről már a főként állóképeket használó opening is árulkodik, de shoujo animék esetében ennél többet sajnos nem is nagyon lehet elvárni. A nyitó- és a zárózenét egyaránt Hanae énekli és mindkettő aranyos, lassú szám, amit kimondottan az animéhez írtak.

A Kamisama Hajimemashita nem a legeredetibb shoujo anime, rég bejáratott sablonokat használ, azokat viszont ügyesen, és soha egy percig sem akar több lenni egy aranyos vígjátéknál, de annak szerintem elsőrangú. A szereplők könnyen kedvelhetőek, a humor bájos, de nem harsány, a fanservice pedig visszafogott benne, sőt néha még az is inkább poénforrásként szolgál. Azért persze időközönként akadnak drámaibb pillanatok is, de a történet még akkor sem megy át melodrámába, és hamar visszatér a vidám hangulat. Shoujo mivolta miatt elsősorban lányoknak ajánlanám a sorozatot, de igazából fiúk is nyugodtan próbálkozhatnak vele, mert inkább a humor dominál benne, mintsem a lányregényes romantika.